Hunyadi Jótékonysági Diákgála 2017

2017. május 20-án

Iskolánk első alkalommal rendezte meg a Hunyadi Jótékonysági Diákgálát  2017. május 20-án. A nagyszabású rendezvényt azzal a céllal hirdettük meg, hogy a belőle befolyó összegből az  iskolaépületeinket körülvevő udvarrészeket „gyermekbarátabbá” tegyük.

 A délelőtt folyamán az alsó tagozatos osztályok műsora és a „Ki mit tud?” meghirdetett kategóriáinak legjobbjai szórakoztatták színvonalas műsorukkal a produkciókat rangsoroló zsűrit és a nagyérdemű közönséget. A helyszín, a selypi iskolaépület tornaterme, zsúfolásig megtelt. A nagy érdeklődésre való tekintettel pótszékeket is kellett behordani. Szünetben a szülői munkaközösség által készített szendvicseket, süteményeket és üdítőket fogyaszthatták a résztvevők. A gála sztárvendége a gyermek – és diákdalairól ismert Papp Rita énekesnő volt. Az ő interaktív előadását a rendezvény fővédnökének, Vígh Zoltán polgármester úrnak a támogatásával élvezhették kicsik és nagyobbacskák.

Az aulában színvonalas kiállítás keretében iskolánk grafika tanszakos növendékeinek kiállítását tekinthették meg az érdeklődők. A délutáni műsorfolyamot a művészeti tagozat tanárainak reneszánsz zenei összeállítása nyitotta meg, majd a felső tagozatos osztályok bemutatói következtek. A késő délutánig tartó rendezvényt a Pitypang tánccsoport fellépése zárta.

Összességében elmondhatjuk, hogy egy munkával és izgalommal teli vidám napot töltöttünk el együtt, amelynek sikerét és eredményét az elkészült fotók és videók tárják elénk.

 Felléptek:

11:30 Suli buli Pap Ritával

A gála fővédnöke: Víg Zoltán Lőrinci Város Polgármestere volt